O. Év végi őrület

Minden csúszik

Közben az építési munkálatok gőzerővel folytak, de a befejezési határidő vészesen közeledett, és még rengeteg munka volt hátra. A kúriából minden munkást átcsoportosítottak a klinika épületére, de minden építkezésnek a vége a legnehezebb, ilyenkor soha nincs elegendő munkáskéz.

Amikor már egyértelmű volt, hogy a határidőt nem tudják tartani, Roger intézkedett. A két műtőt, és a diagnosztikai helyiséget kell először készre befejezni, valamint a bővítésre szánt területet kitakarítani, és fűthetővé tenni.

December elsején megérkeztek a konténerek a klinika felszereléseivel. A szállító cég napra pontosan tartotta a határidőt. Még aznap, valamint szombaton és vasárnap mindent bepakoltak a már rendbe rakott bővítési területre, és hétfőn elszállították az üres konténereket.

Az építkezésen éjjel-nappal dolgoztak, hogy a csúszás idejét a minimumra csökkentsék. A műtőkben és a diagnosztikai helyiségben hetedikén este tíz órára fejezték be a finomtakarítást.

Nyolcadikán a reggeli repülőjárattal megérkezett Amerikából egy mérnök, hogy a gépeket beüzemelje. Roger ment ki érte a repülőtérre, és egyből mentek a klinikára. Szerencsére mindkét pont az autópálya mellett van, egymástól harminc kilométerre, így tíz órakor már ott voltak. A helyszínen várt rájuk egy szerelő csapat, a következő napokban ők üzemelik be a berendezéseket az amerikai mérnök vezetésével. Kiderült, hogy senki nem tud angolul, Rogernek végig maradnia kell.

Az egyik szolgálati lakást előző nap kitakarították, Roger két nappal korábban megvásárolta a legszükségesebb bútorokat, ma hozott magával ágyneműt, néhány törölközőt, és piperedolgokat. Ezeket Mária válogatta össze az ő szokásos gondosságával. Külön kis kosárkába került kettejük napi élelme.

Délután leszállították a bútorokat is, már semmi akadálya, hogy a lakás ideiglenes lakója éjszaka kipihenje az utazás és a késő estig tartó munka fáradalmait. A szerelőcsapatnak Roger adott egy kis kenőanyagot, így este tizenegy óráig dolgoztak. Mire Roger hazaért elmúlt éjfél.

Másnap Roger reggel hétkor már kint volt a Mária által összeállított elemózsiás kosárral. A szerelők előtte két perccel érkeztek, hatásos volt a kenőanyag.

Egy hétig tartott a két műtő és a diagnosztikai helyiség teljes felszerelése, és beüzemelése. A szerelők késő este elégedetten távoztak, és másnap jött helyettük egy mérnök, akivel Roger szerződést kötött, később az üzemeltetésben, és hibajavításban számítanak rá. Ő tudott angolul, zavartalanul megbeszélhették amerikai kollégájával a tennivalókat.

Roger kapott egy kis levegőt, de nem lehetett pihenni. Ezen a napon nem kellett tolmácsolni, leülhetett a kivitelezővel, hogy a késésről és a további feladatokról beszéljenek.

  • Eddig egy hetet csúsznak, maga szerint mikor fejezik be a munkát?
  • Év végéig elkészülünk, nagyon sajnálom.
  • Látja, maga nyolcvan százalékot előre le akart hívni. Ha igaz, amit most mond, huszonkét százalék kötbért kell levonnom. Tíz százalékot visszatartunk, és ha nem vagyok elég éber, már eddig többet kifizethettem volna, mint amennyi összesen jár.
  • Nagyon elszámoltam magam, higgye el, már csak tisztességből csinálom, ez a munka nekem nagy ráfizetés lesz.
  • Biztos, hogy év végére elkészül?
  • Nagyon bízok benne, és igyekszem mindent megtenni ennek érdekében, karácsonykor is dolgozni fogunk.
  • Van önnek egy ajánlatom. Ha ebben az évben befejezik a klinika építését, és január tizenötig a kúriát, akkor csak tíz százalék kötbért vonok le, vagyis további húsz százalékot kifizetek. Mondhatom úgy is, hogy kap tizenkét százalék jutalmat, és a másik házra még két hetet.
  • Maga egy igazi úr, de mindkettőt befejezzük az idén, nem tudok további két hetet várni a pénzre.
  • A műszaki átadás után nyolc munkanapon belül utalok, ahogy eddig is. Az átadás vagy harmincadikán, vagy jövőre január másodikán lehetséges. Ha harmincadikán lesz, másodikán utalom a pénzt.
  • Ráhajtunk, tervezze be a harmincadikát.

Este Roger az amerikait kivitte a repülőtérre, és végre együtt lehetett a családjával.

A TV sztár

Közben Patrícia élő televíziós adásban számolt be a klinika várható nyitásáról. Közvetlenül a főműsor előtt a legnézettebb televíziós show műsorba hívták meg.

  • Tudja, hogy kik ültek korábban abban a székben.
  • Igen ez annyira a legnézettebb show, hogy én is szoktam nézni.
  • Nagyon ügyes, az már biztos, hogy jó a humora, gyors a reakcióideje, és tud hízelegni. De térjünk a lényegre, tudja, hogy maga ma a gazdag nők között a legnépszerűbb?
  • És hol vannak a férfiak?
  • Ők majd kifizetik a számlát. Gondolom, vastag filccel írja majd őket.
  • A számlázás a férjem dolga, neki jó vastag a ceruzája.
  • A szexuális életére nem akartam rákérdezni, de ha már így szóba hozta, milyen együtt élni egy indiai pasassal.
  • Vele csodálatos, de nem tudok általánosítani, másokhoz nem volt közöm. Egyébként ő csak egynegyed részben olasz, és fele részben francia.
  • Három nemzettel egyszerre egy ágyban, ez nem semmi. Térjünk vissza a lényegre, mindig elkalandozok maga miatt.
  • Ne próbálkozzon, monogám vagyok.
  • Ez pech. Akkor arra válaszoljon, mi a maga titka? Úgy hallottam, már sorban állnak a hölgyek, pedig a klinika még meg sem nyílt.
  • Szeretek és tudok dolgozni, nyilván a rossz hír futótűzként terjed. Amerikában négy hónapos várólistám volt, fél éves ottani munka után.
  • Itt is lesz fél év múlva. De még mindig nem tudjuk, mi a titka.
  • Ez annyira titkos, hogy én sem tudom.
  • Akkor mit kérdezzek magától? Milyen lesz a klinika?
  • Csodálatos tájban, gyönyörű épületben, kiváló elhelyezéssel várom a pácienseimet, hogy ők is csodálatos, gyönyörű, és kiváló emberek legyenek.
  • A maga munkájára már nincs is szükség.
  • Nekem nincs munkám, csak szórakozok, játszom, és gyönyörködök az eredményben.
  • Ez klassz. Nincs szüksége segítőre?
  • Tud operálni, vagy csak kukkolni szeretne?
  • Maga a vesémbe lát, röntgen szemei vannak?
  • A férjem szerint tutajos szemem van, az olyan, mint a röntgen?
  • Tényleg meg kell tanulnom operálni, maga jobban kérdez, mint én. Azt hallom a falát telerakják az ön által szépített filmsztárok fotóival. A sztárok a maga munkáját mutogatják?
  • Ne reménykedjen, hiába jön be hozzám, hogy riportot készítsen. Csak azt fogja látni, hogy gyönyörű nőkkel egymást átkarolva mosolygunk a kamerába.
  • Megint nincs szerencsém. Férfiakat is fog szépíteni?
  • Csak akiket érdemes. Van, akit helyből eltanácsolok.
  • Az hogy derülhet ki, hogy tud e még valamit szépíteni rajtam?
  • Jelentkezzen be a klinika web oldalán, ha majd sorra kerül, megtudja.
  • Köszönöm, hogy itt volt nálam, élmény volt önnel beszélgetni.
  • Örülök, hogy élményt adhattam, ez idegen férfiak esetében rendkívül ritka alkalom.

Olyan visszhangja volt a műsornak, hogy a konzultációra jelentkezettek száma két nap alatt megháromszorozódott.

Karácsony

Karácsonyeste együtt volt a család, csak Sabrang dolgozott. Ő az ünnep három napjára vállalta az ügyeletet, hogy munkatársai a családjukkal lehessenek. Neki a karácsony nem sokat jelentett, ilyenkor beteg is kevesebb van az osztályon, éjszaka lehet néhány órát aludni. Huszonhetedikén szabad napja volt, utána még két napot dolgozott, és alkalmi munkáját befejezte. Az osztály megbízott főorvosa nagyon meleg szavakkal köszönte meg Patríciának, hogy három hónapig az indiai orvos náluk lehetett, kiváló sebészt, és nagyszerű embert ismertek meg benne.

Szenteste a karácsonyfa alól mindenki megkapta az ajándékát, Bahula életében először ünnepelte meg a karácsonyt, és nagyon meg volt hatódva. Amikor hónapokkal ezelőtt megtudta, hogy egy másik civilizációban fog élni, nem gondolta, hogy itt ilyen meleg bensőséges ünnepeket tartanak az emberek. Szerette új hazáját, ahol a párjával egyenrangúnak érezhette magát, de még szoknia kell ezt a korábban nem gyakorolt helyzetet.

Patrícia és Roger december harmincadikán délután a korábban kiválasztott munkatársakkal találkozott a klinika épületében egy rövid eligazításra, megnézték a létesítményt, amit aznap adott át a kivitelező. Mindenkinek boldog közös újévet kívántak, találkoznak másodikán reggel nyolc órakor. A munkatársak elindultak haza, Patrícia orvos kollégáját, Emilt kérte, hogy maradjon még egy percre.

  • Mit csinálnak holnap este, hol szilvesztereznek?
  • Otthon nézzük a televíziót.
  • Ha van kedvük, jöjjenek át, búcsúztassuk együtt az óévet.
  • Nagy örömmel, hogy öltözzünk?
  • Lazán, a családomon kívül csak a gondnok házaspár és Sabrang lesz itt a feleségével.

Szilveszter reggel a szállítómunkások megjelentek teherautójukkal, hogy átköltöztessék őket új otthonukba. Délután megérkezett Mária, és Zoltán is, hozták a szilveszteri családi buli kellékeit, egy hétre elegendő ételt, és egy évre elegendő italt. Addigra az indiai pár is elfoglalta saját lakásukat, Bahula teljesen el volt ájulva, hogy milyen gyönyörű helyen, és milyen szépen, otthonosan berendezett lakásban fognak lakni. Roger igyekezett egy kis Indiát becsempészni az otthonukba, hogy valóban jól érezzék magukat.

Közben összeismerkedtek a szomszédokkal, a gondnok házaspárral. Őket Roger a kaszting alatt választotta ki a sok jelentkező közül. Később bebizonyosodott, hogy ez esetben is jól működött kiváló emberismerete. A házaspár a szomszédos országban élt korábban, nagyobb leánygyermekük már évek óta itt dolgozik, az egyik leghíresebb magánóvoda vezetője. Jól keres, tudja az öccsét támogatni, aki a nyáron beköltözött hozzá bérelt lakásába, most kezdte el egyetemi tanulmányait. A férfi egy igazi ezermester, az asszony a konyhát, büfét, takarítókat, és kertészeket fogja felügyelni. Olyan a stílusa, mint egy őrmesternek, erre szüksége is volt korábban, amikor egy kétezer fős nagyvállalat konyháját vezette. Mindketten jócskán túl vannak a negyedik ikszen, de a vidéki életnek köszönhetően majd kicsattannak az egészségtől.

Amikor Roger a barátait meghozta új otthonukba, a gondnok fogadta őket, és vele beszélgettek pár percet.

  • Maguk hol fognak szilveszterezni?
  • Itthon főnök, először a munka, azután a szórakozás.
  • Jönnek a gyerekek?
  • Már hogy jönnének. Még nem is dolgoztunk, de már csináljuk a vircsaftot?
  • Akkor úgy készüljenek, hogy este hétre átjönnek hozzánk, és ott búcsúztatjuk közösen az óévet.
  • Jaj, nem akarunk mi zavarni, jó lesz nekünk itt az asszonnyal kettesben.
  • Ugye jól hallottam, azt mondta, hogy főnök, akkor nem akarok több kifogást.
  • Igenis főnök, és hogy öltözzünk?
  • Csak lazán, otthoniasan, amiben jól érzik magukat.

BUÉK

A házuk gyönyörű lett. Eredetileg egy az útra merőlegesen épített téglalap alakú kúria volt, nyolc méteres előkerttel. Az utcával párhuzamos oldala tizenegy méter, és harmincöt méter a másik oldala. Csak az épület főfalait hagyták meg. Elől a kerítés vonaláig beépítették az előkertet, ez az új rész két helyiségre lett osztva, a kicsit nagyobb a garázs, a másik tároló. Az utcáról a közlekedést két egyforma elektromos billenő kapu biztosítja. Ezen új épületrészhez csatlakozik két oldalt az utcai kerítés, mely két méter magasan húsz centi vastagságban épült zsalukőből, mindkét oldalán dísztégla borítással, felül gránitfedéssel. Ugyanilyen kerítés zárja le a telek két hosszú oldalát is. A negyedik oldalon már bent az erdőben ötmilliméteres acélpálcákból hegesztett vashálóból készült a kerítés, mely zöld színű műanyag bevonatot kapott. Hátul is kibővítették az épületet hét méterrel az erdő felé, és jobbra négy méterrel a telekhatárig. Ez a négy méteres oldalsó szárny az utca felé még három méterrel rálóg az eredeti épületre. A jobb oldali kerítés az új épületszárnyig tart, és annak végétől folytatódik a telek teljes hosszában. Az így kialakult négy méter széles és negyven méter hosszú jobb oldali udvarrészt mediterrán burkolattal látták el, és a régi felújított díszes kovácsoltvas kapun át közelíthető meg. Mellé még beépítettek egy gyalogos kiskaput ugyanolyan stílusban. A régi épület jobb oldalán végigfut egy három méter széles folyosó, két bejárati ajtóval, az egyiket elöl a burkolt területről lehet megközelíteni, a másikat a garázsból. A folyosó jobb oldali hatalmas ablakai a burkolt oldaludvarra néznek, balra nyílik négy hálószoba, és egy könyvtár, jobbra a végén a konyha, és szemben a nappali. A nappali jobb oldali folytatásában a konyha mögött van az étkező, mely a konyhából egy boltíves átjárón, a nappaliból dupla tolóajtón keresztül közelíthető meg. Minden hálószobának belső gardróbja és fürdőszobája van. Az ablakok az épület baloldalán végigfutó három méter széles tornácra néznek, ugyanide a szobákból erkélyajtókon keresztül lehet kimenni. A tornác az épület falsíkjában egymásba fűzött boltívekkel van lezárva, melyeket kör alakú oszlopok tartanak. A tornácon kívül három méter széles járdát építettek, mediterrán kőburkolattal, és ez hátul csatlakozik a nappali mögötti nagy teraszhoz. Az épület baloldala melletti telekrészen régen pihenőkert volt, néhány ősfával, most nagyon el van hanyagolva, ennek rendbetétele majd tavasszal kezdődik. A nappali terasza mögött már ott van az erdő, amit szintén ki kell tisztítani legalább a kerítésig. A hátsó kerítés egy eleme leemelhető, hogy az erdő felől a telekre kisteherautóval és munkagéppel be lehessen állni.

Gyönyörű lesz a ház, ha a kert is kialakul a tervek szerint. Ha vendéget fogadnak, a jobb oldali burkolt területen tudnak parkolni. A jobb oldali kerítésben belül elhelyezett boltíves kis vakablakok tele lesznek ültetve virággal, a kerítés mögött párhuzamosan fut a hársfasor. A ház bal oldalán lévő nyolcvan méter széles park hátul belesimul az erdőbe. A terasz mellé épül a parkban egy kis úszómedence, körülötte napozóágyakkal, körben a park, és mögötte már az erdő. Patrícia mindig is úgy képzelte, hogy majd lesz egy gyönyörű kertes háza, mint szüleinek, de ilyen fényűző otthonra soha nem gondolt.

Hét órakor megjöttek a vendégek, megvacsoráztak és közben Patrícia javasolta, hogy igyanak mindnyájan pertut, ő azt szeretné, ha a klinikán a hangulat családias lenne. Az ötlethez csatlakozott Mária és Zoltán is. Azután elindult egy nagy beszélgetős parti. A nappaliban két ülőgarnitúra van, mindkettő egy három és két kétszemélyes kanapéval. De összenyitották a nappalit az étkezővel, ha valakik le akartak szakadni a két társaságtól, beülhettek a nagy étkezőasztal valamelyik végére. A gyerekek egy ideig ott voltak körülöttük, később bevitték őket az egyik hálószobába, és egy asszony mindig ott volt velük. Ezen az éjszakán Rihárd is megemberelte magát, vagy szopott, vagy aludt.

Éjfélkor koccintottak egy pohár pezsgővel az új remélhetően boldog újév tiszteletére, utána mindenki hazament. Mária Bahulának egy kis kosárban összekészített aznapra ételt, elsején mindenki pihenjen, hogy másnap induljon frissen a munka.

Kedden reggel Bahula átment a kúriába, elkezdte hivatalosan is a munkáját, alkalmazottként főállásban vigyáz a két gyerekre. A hűtőben ott volt a lefejt tej, Rihárdnak van mit enni, csak egyen. Patrícia, mint a másik gyermekénél is hét közben még reggel megszoptatta a kicsit, napközben lefejte a tejet, ez lesz másnap az elemózsia. Amikor hazament átvette gyermeke ellátását, és Bahula mehetett a saját otthonába.

Ezen a héten még nem fogadtak pácienseket. Mindenki a saját munkahelyén készült a következő heti már üzemszerű indulásra. Az ápolónők és asszisztensek a szobákat, műtőket, vizsgálókat előkészítették, a konyhások minden edényt és eszközt alaposan kitakarítottak, de a személyzetnek már főztek, ezen a héten csak egytálételeket. A takarítók az egész létesítményben még egy finomtakarítást tartottak. A gondnok is pörgött egész héten, jöttek a beszállítók egymás után sorban, volt olyan, hogy hárman is egyszerre. Az orvosok és a műtőasszisztens kedden egész nap megbeszélést tartottak, Patrícia elmondta elvárásait, és felkészítette őket a következő időszakra. Pénteken két beteggel lesz megbeszélése, ők már hétfőn műtétre kerülnek. Egy ideig minden beteggel ő beszéli meg a műtéteket, de ezeken a két orvos egyike mindig ott lesz, a másik ügyeletes. Még egy jó ideig Patrícia lesz az operátor a napi két műtéten, és az orvosok egyike, valamint a műtőasszisztens segít neki. Napközben a két kolléga felváltva ügyel, az éjszakai ügyeletet mindig Sabrang látja el. Ő a kórház területén lakik, este még megnézi a betegeket, hazamegy éjszakára, de a nővérszobából, és recepcióról lehet riasztani, ha szükséges. Patrícia szombat és vasárnap csak akkor megy be a klinikára, ha nagyon muszáj.

Péntek délután kettőkor volt a hivatalos megnyitó ünnepély, sok vendéggel, és a sajtó képviselőivel. Azok a TV társaságok, akik már készítettek interjút Patríciával, mind jelen voltak, de eljött az állami TV is. A minisztérium képviseletében egykori szerelme Kristóf adta át a kórházat, utána a vendégek bejárták a létesítményt. Két TV társaság az ünnepség előtt, kettő utána készített egy rövid interjút, az újságírókkal a következő hétre egyeztettek időpontokat. Szombatra a teljes stáb be lett rendelve, hogy még egyszer mindent leellenőrizzenek. A takarítók is mindent áttisztogattak, és délben mindenki hazatért abban a tudatban, hogy a munka megkezdésének nincs semmi akadálya.

Thomas Ground weboldala
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el